A pszichológushoz járás megítélése hazánkban – saját eredmények alapján
Az évek alatt sok változáson ment keresztül a pszichológia megítélése. Sokan a mai napig azt is vitatják, hogy a tudományok közé sorolható-e, mivel sok elért eredmény nehezen alátámasztható, a módszerek többsége nehezen számszerűsíthető és ezért nehéz összevetni egymással az eredményeket. Hazánkban a bölcsészettudományi kar alá sorolva található (BA, MA végzettséget adva), míg más országokban külön kar van a pszichológia számára (és BSC, MSC végzettségnek számít). A köztudatban sok mítosz és hiedelem övezi, az emberek gyakran nem tudják, mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között, melyik szakember kikkel foglalkozik, kit milyen problémával lehet keresni, stb… Összességében tehát sok kérdés felmerülhet az emberek fejében, ha a pszichológia témája kerül szóba.
Ahogy a pszichológiáról, úgy a pszichológiai szolgáltatást igénybe vevőkről is sokszor megvan a véleménye az embereknek. Magyarországon sajnos sokan úgy tartják, hogy pszichológushoz járni szégyen, csak az járhat pszichológushoz, akinek súlyos mentális problémái vannak, az ilyen emberek veszélyesek és kiszámíthatatlanok és még sorolhatnánk. Véleményem szerint ez a stigma, „szégyenbélyeg”, amit a pszichológushoz járókra illesztenek, nagyon ártalmas.
Általános hozzáállás, elvárások
A fentieknek megfelelően a felmérést előzetes elvárásokkal indítottam. Arra számítottam, hogy sokak szégyennek tartják majd a pszichológushoz járást és sokak szerint csak súlyos mentális problémával fordulhat az ember pszichológushoz. A kérdőív címe még talán elő is hangolhatta ezt az álláspontot („Pszichológushoz járni szégyen?”).
Az enyémhez hasonló elvárásokkal találkoztam a kérdőív és a hozzá kapcsolódó történet terjesztése közben, amelyet egy hozzászóló osztott meg velem (neki ezúton is köszönöm, az Ő története itt olvasható). A hozzászólók legtöbbje ellenezte a pszichológushoz járás stigmáját és feltételezte, hogy Magyarországon sajnos erős ez a stigmatizáció. Ezt az eredményt várták a felmérés eredményeként is.
A felmérésről
A felmérést (a cikk írása pillanatában) 978 magyar, az angol verziót pedig 9 külföldi személy töltötte ki. Mivel a külföldi kitöltők száma ilyen kevés, az ő eredményeiket nem elemzem ebben az írásban. A kérdőívet online felületeken terjesztettem, különböző Facebook csoportokban osztottam meg és ismerőseimet is arra kértem, hogy segítsenek a terjesztésében. A kérdőív igen rövid, csupán 9 kérdésből áll, 1-2 perc alatt kitölthető.
Eredmények
Ebben az írásban csak az első 4 kérdésre adott válaszokat elemzem, azok kapcsolódnak a cikk témájához.
Az első kérdésben azt kérdeztem, hogy a kitöltő mit gondol, szégyen-e a magyarok szerint, ha valaki pszichológushoz jár. A kitöltők túlnyomó többsége (704 kitöltő, 71,9%) úgy gondolja, ahogy a hozzászólók többsége és én is feltételeztük, hogy a magyar emberek inkább szégyennek gondolják a pszichológushoz járást. 200-an (20,4%) választották a köztes válaszlehetőséget, míg a legkevesebben azok voltak, akik szerint a magyarok inkább nem gondolják szégyennek (74 kitöltő, 7,6%). Ezek az eredmények tehát arra utalnak, hogy a kitöltők többsége egyetért a stigmatizáció tényével (vagy akár ők maguk is stigmatizálnak, ez ebből a kérdésből nem derül ki).
A második kérdésem arra vonatkozott, hogy a kitöltő szerint csak súlyos mentális probléma esetén fordulhat-e az ember pszichológushoz. A kitöltők 96,5%-a (944 személy) szerint inkább nem a válasz a fenti kérdésre. A köztes lehetőség volt a második legnépszerűbb opció 2,7%-kal (26 kitöltő) és 0,8% (8 személy) gondolta, hogy inkább igennel válaszolna a kérdésre. Az eredmény itt a várakozásainkkal ellenkező módon alakult. A kitöltők jelentős többsége tehát nem értett egyet a kérdésben foglaltakkal.
Az előző kérdéshez hasonlóan, de a másik oldalról megközelítve, a harmadik kérdésem azt kérdezte, hogy a kitöltők szerint mentálisan egészséges személyek is járhatnak-e pszichológushoz. A válaszadók nagy része (93,5%, 915 személy) szerint egészségesek is járhatnak pszichológushoz. 3,2% (31 kitöltő) nem döntött egyértelműen, míg másik 3,2% (32 kitöltő) úgy vélekedett, hogy egészségesek nem járnak pszichológushoz. Az előző kérdés eredményeihez hasonlóan itt is erősen egyoldalú volt a válaszok nagy része.
A negyedik, utolsó ide tartozó kérdésben a kitöltők hajlandóságára voltam kíváncsi. Azt kérdeztem, hogy elgondolkodna-e rajta, hogy pszichológus segítségét kérje akkor is, ha csak nem-klinikai problémája van. A legtöbben (867 kitöltő, 88,7%) azt válaszolták, hogy inkább igen. A semleges opciót 66 személy választotta (6,7%) és 45-en (4,6%) gondolták úgy, hogy nem-klinikai panasszal nem fordulnának pszichológushoz. A legtöbben tehát kifejezték hajlandóságukat annak ellenére, hogy tisztában vannak az országban uralkodó stigmával.
Mindent összevetve tehát számomra meglepő eredmények születtek. Ahogy várható volt, a pszichológushoz járás stigmájával tisztában vannak az emberek. Mégis, mindennek ellenére a kitöltők jelentős többsége arról adott tanúbizonyságot, hogy ők maguk nem vesznek részt ebben a stigmatizációban és a létező stigma ellenére nagyon nagy arányban mutatnak hajlandóságot a pszichológusi segítség igénybevételére és ezt nem csak klinikai súlyosságú probléma esetén teszik.
A felmérés korlátai
A felmérés eredményei igen erős tendenciákra engednek következtetni, ugyanakkor nem szabad túl erős következtetéseket levonni belőlük. A felmért minta nem tekinthető reprezentatívnak. Mivel önkéntes alapú volt a kitöltés, nem tökéletesen véletlenül kerültek be az emberek a mintába. Mivel több pszichológiai témájú csoportban is megosztottam kérdőívemet a semlegesebb csoportok mellett, így sok eredmény érkezett olyan emberektől, akik már eleve pozitívan viszonyultak a kérdéshez. Ahogy már fentebb is említettem, a kérdőív jól látható elnevezése („Pszichológushoz járni szégyen?) is előhangolhatta a kitöltőket, jobban eltolva a válaszokat a szélsőségek felé. A kérdések jellegéből pedig egyértelműen kikövetkeztethető volt, hogy melyik fajta válasz lenne az „elvárt/helyes” így ez a torzítás is hatással lehetett eredményeimre.
Mindenesetre bíztató, hogy bár a hozzászólások nem képezték a kutatás részét, láthatóan a semleges csoportokban is főleg a megbélyegzést ellenző, haladó szellemiségű válaszok voltak leginkább megfigyelhetők. Egyúttal szeretnék megköszönni minden megosztást, kitöltést és hozzászólást is!
Szüntessük meg a stigmát!
A stigma tehát sajnos létezik és az emberek fejében is jelen van. Miért baj ez? Senkit nem lenne szabad azért megbélyegezni, ha segítséget kér. Ha mentálisan egészséges, nem kell úgy kezelni, mintha nem lenne az. A megelőzés az orvoslásban is széles körben javasolt, hiszen rengeteg súlyosabb problémától óvhatja meg magát az ember, ha időben tesz ellene. Nincs ez másként a mentális egészség esetében sem. Egy ma még egészségesnek tekinthető probléma is kiválthat később klinikai szintű problémákat, ha nincs megfelelően megoldva. Pedig megelőzni a bajt mindig könnyebb, olcsóbb és gyorsabb, mint kezelni!
Még ha mentálisan nem is egészséges valaki, akkor sincs semmi szégyellnivalója. Inkább bátorságnak tekinthető, ha pszichológushoz/pszichiáterhez jár annak érdekében, hogy fejlődjön, túllépjen a problémán. Ehhez fel kellett ismernie saját tökéletlenségét, szembe kellett azzal néznie és fel is kellett vállalnia, hogy segítséget kérhessen. Ezek nagyon nehéz dolgok tudnak lenni, főleg egy ilyen “megszégyenítő” társadalomban. Aki minderre mégis képes, az minden, csak nem szégyen!
Azonban szerintem abban egyetérthetünk, hogy szégyen/nem szégyen (nem szégyen!), mindenképpen magánügy! Ha ilyen információ birtokába jutunk az érintettől, az azért van, mert bízik bennünk. Ne éljünk vissza ezzel a bizalommal! Akár egészséges, akár nem, ha valaki pszichológusi segítséget vesz igénybe, akkor erőfeszítést tesz saját élete javítására. Ne nehezítsük mi is az életét azzal, hogy emiatt elítéljük!